Sződi falumúzeum
Emlékeink, hagyományaink bemutatása nem épp hagyományos módon
A falumúzeumban az emlékek és tárgyak nem hagyományos vitrinekben, hanem interaktív módon kerültek bemutatásra. A múzeumnak helyet adó épület maga bár nem tájház, de annak elrendezését követi belső kialakításának egy része.
Tisztaszoba
A tiszta- vagy parádés szoba a paraszti házakban a 18. század végén jelent meg. Elterjedése a 19. század végére, 20. század elejére tehető. Hétköznapokon nem használták, csak ünnepeken és különleges alkalmakon: lánykérés, virrasztás, keresztelő, gyermekágy és nagyobb egyházi ünnepek. Katolikus vallású családoknál a szentsarkot is ebben a szobában alakították ki. Az itt található bútorok és textilek a kelengye fontos részét képezték. Sződön a tisztaszoba sarkos elrendezésű. A vetett ágyat hímzett párnákkal, textilekkel készítették el. Az ágy mellett állt a fiókos sublót, amelynek a tetején Mária és egyéb szentek szobrait, a búcsúkból hozott ereklyéket és a műteremben készült családi fényképek egy részét tartották. A falakon szentképeket, családi fotókat és a bekeretezett menyasszonyi koszorút helyezték el. A szoba fűtésére az 1900-as évek elején kemencét használtak, amelyet a konyha felől fűtöttek. Később a kemencét kályha váltotta fel.
Konyha
A konyha berendezése a 20. század első felét idézi. A sparhelt a 20. század első harmadában kiszorította a kemencepadkán végzett nyílt lángú főzést. A vaslapos takaréktűzhelyek gyors elterjedésével együtt járt a szabad tűzön és kemencében történő főzésnél használt tűzálló cserépedények eltűnése is. Helyettük megjelentek a fémből készült edények. Eltűntek a lábasok valódi lábai, egykori létezésükre már csak a „lábas” elnevezés utal. A konyhában helyezték el a vizespadot, rajta a vödröket, kannákat és a mosakodásra használt fém lavórt. A konyhaszekrényben az étkészleteket, evőeszközöket, poharakat, a kamarában a ritkábban használt edényeket, tartalék élelmiszereket, befőtteket tartották. A konyha falait festett kerámiatányérokkal és falvédőkkel díszítették. A falvédők használata a 20. század elejére általánossá vált a parasztcsaládok konyháiban is. Gyors elterjedését annak köszönhette, hogy a konyhákban ekkor már a legtöbb házban zárt tűzhelyeket használtak, eltűnt a füst, a korom, és a tiszta falakra már textilek is felkerültek. Az előrenyomtatott minták többnyire idillikus polgári vagy paraszti életképeket ábrázoltak, amelyeket mindenki saját ízlése, fantáziája és kézügyessége szerint hímzett ki. Nagy részükön olvasható felirat volt. Az 1960-70-es évekre a falvédők lassan eltűntek a konyhákból.
Babakiállítás
A múzeum talán legkülönlegesebb része a babakiállítás, mely egyedülálló módon ötvözi a hagyományos tárgyakat a modern technikával, így a látogatók virtuálisan is beleképzelhetik magukat a múlt különböző élethelyzeteibe – legyen szó esküvőről, temetésről vagy úrnapi körmenetről.
Petrás Ferencné az 1970-es évek vége óta varrja a hagyományos sződi viseleteket babái számára. Életéről és a babakészítésről egy kisfilmben mesél.
A sződi viseletek, szokások megőrzése iránti elkötelezettségét lánya, Serfőző Jánosné viszi tovább.
A jelenleg 90 darabból álló babagyűjteményt ebben a teremben tematikus csoportokba rendezve mutatjuk be.
Az emlékezés szobája
Az eredeti sződi fényképek, a digitalizált dokumentumok, a filmek az egykor és ma Sződön élő emberek emlékeiről, hétköznapjairól, ünnepeiről mesélnek.
Sződi családok fényképein keresztül idézzük fel a falu történetét. A fényképek tulajdonosai értékes adatokkal szolgálnak a fotók készítésének idejéről, a fotón látható személyekről. Ezektől a „személyes emlékektől” a tulajdonosok nem szívesen válnak meg, ezért többnyire digitalizált másolatok kerültek be a kiállításba. Ebben a szobában digitális tárgykatalógus segítségével külön-külön is megcsodálhatják a babák részletgazdag öltözeteit az interaktív kijelzőn.
Ezzel párhuzamosan megtekinthetik a babaruhák alapjául is szolgáló sződi viseleteket. Bepillanthatnak Volentics Erzsébet (1921-1975) híres sződi mintarajzoló és hímzőasszony rajzfüzetébe, akinek munkásságára a korabeli néprajzkutatók is felfigyeltek. Néhány rajzát a Néprajzi Múzeum rajzgyűjteménye is őrzi. Az itt látható album eredetije Volentics Gyula helytörténész tulajdona.
